Az Al Merca bár a velencei gyümölcs- és halpiacon


Közvetlenül a Rialto-piac mellett, a Szent Márk tér felől érkezve a Rialto híd mögött. Az Al Merca nevű bár a San Polo negyedben található, és a 213-as házszám. (Lásd a képet)
Mivel az étkezés során úgyis a kezében tartja a zsemlét, rendeléskor is a kezével (vagy az ujjával) rámutathat a pulton lévő választékra. Anélkül is, hogy olaszul beszélne.
És a borok nevét biztosan már hallotta: „uno Vino rosso“ a vörösborra, „uno vino bianco“ pedig a fehérborra.
Ezután keressen egy helyet a közelben, ahol letudja tenni a poharát – ahogy itt a képen is látható, például egy fali fülkében –, és máris belemerülhet az olasz hangulatba.
Mi, Venedig.com csapatánál minden alkalommal teljes tudatossággal éljük át ezeket a gyönyörű pillanatokat, és gyakran keressük a módját, hogy megállítsuk az időt, és ezzel együtt az életet is. Sajnos hiába.
Szakértői tipp: Együnk és igyunk „mint a velenceiek“
Velenceben ugyanaz a helyzet, mint egész Olaszországban: a reggeli nem tartozik a főétkezések közé, és NEM szentelnek neki különösebb figyelmet. Az ünnepek és a különleges alkalmak kivételével az ebéd sem számít általában a nap főétkezésének.
Az a mondás, hogy „reggelizzen úgy, mint egy császár, ebédeljen úgy, mint egy király, és vacsorázzon úgy, mint egy koldus“, itt teljesen ismeretlen. Sőt, éppen fordítva van: általában a bőséges vacsorára helyezik a hangsúlyt.
Reggelire inkább útközben, mint leülve iszunk egy eszpresszót vagy cappuccinót és eszünk egy croissant-t (brioche-t). Állva, egy kávézó pultjánál, mert az idő pénz.
Az ebédet is inkább állva, útközben fogyasztják el. Az étkezésnél és az ivásnál is fontosabb a „beszélgetés“. Ez pedig csoportban állva jobban és rugalmasabban megy, mint ülve.
Ennek következtében reggelente a véletlenül ott lévőkkel együtt állva a bárpultnál egy eszpresszó mellett, croissanttal vagy brioche-szal beszélgetnek egy kicsit. Pechje van annak, akinek éppen falat van a szájában, mert néhány pillanatig NEM tud beszállni a beszélgetésbe. És ez egy olasz számára a legnagyobb büntetés.
Ugyanez vonatkozik az ebédre is. Gyakran ismerősökkel, véletlenül ott tartózkodó barátokkal, egy pohár borral a bal kezemben, a jobbban pedig valami apró falat: mini zsemle, a régió finomságaival megrakva: sajt, kolbász, szalámi, tonhal, sonka, hagyma, radicchio, articsóka, cukkini, olajbogyó, mortadella, padlizsán, dió stb. – mindez finoman összehangolva fűszerekkel és hozzávalókkal, úgy, hogy már a látványtól is összefut a nyál a szájában. Egyébként: ezeket a mini zsemléket itt cicchetti nek nevezik. Egyedül ez azt jelenti, hogy Cicchetto, de ez nem lesz elég Önnek, annyira finomak! Még egy megjegyzés a kiejtésről: a „ch“ betűket Olaszországban mindig „K“-ként ejtik. Tehát így ejtjük: Tschiketti
El lesznek ragadtatva! Maguk is megtapasztalhatják. Örömmel csatlakozhatnak ezekhez a kis ínyencségekhez. Próbálják ki egyszer! Élvezzék, és terjesszék a hírt!