Egy maszkvadász naplója: A kék óra és a könyökös ütközés között

Azt mondják, a karnevál Velencében az érzékek ünnepe. Nekünk, fotósoknak azonban elsősorban egy dolog: egy sportverseny, amely jóval az első napsugár megjelenése előtt kezdődik. Aki azt hiszi, hogy nyugodtan kialusszuk magunkat, az még soha nem próbált meg egy maszkot lekapni úgy, hogy ne legyen 50 turista a háttérben. A képen a maszk Manu Miedl reggel 6:15-kor a Dózse-palota árkádjai alatt.

05:30 – A borzalom ébresztőhangja

Megszólal az ébresztő. Odakint nem romantikus a hangulat, hanem egyszerűen csak sötét, ködös és olyan kellemetlen, hogy még a Szent Márk téren ülő galambok is inkább a szárnyuk alá dugják a fejüket. De a nevelés mélyen gyökerezik: Aki korán kel, aratja a gyümölcsöt. Vagy az én esetemben: a tökéletes portré. Tehát: fogmosás, felkészülés, majd a technikai ellenőrzőlista végigmenése. Akkuk? Rendben. Villanófények? Rendben. Motiváció? Az az első kávé után jön.

06:00 – Kezdődik a vad hajsza

Pontosan hatkor a Szent Márk téren állok. Nem vagyok egyedül. A „tömeg“ már vár. Lenyűgöző látvány: úgy tűnik, minden maszkra 20 fotós jut. Ez pedig – ha jól számolom – 40 éles könyököt jelent, amelyek a legjobb szögért küzdenek.

Miért tesszük ezt magunkkal? A Kék óra. Ez a fény számunkra olyan, mint a folyékony arany. Amikor aztán az első maszk előbukkan a ködből, rávetjük magunkat abban a reményben, hogy elkészítjük a „század képét“.

Szakértői tipp: Aki csak 7 órakor érkezik, annak ugyan több maszkot talál, de a fotósok sűrűsége addigra már kritikus mértékűvé válik. És ne feledjétek: Csak a második egér kapja meg a sajtot – de az első fény a korán kelőé!

Az „adok-kapok“ az árkádok alatt

Közöttünk, fotósok és a maszkosok között csendes megállapodás van. Nekünk szükségünk van rájuk, nekik pedig ránk. A Dózse-palota árkádjai alatt zajlik a napi „gyorsrandi”. A maszkosok pontosan tudják, hol kell elhelyezkedniük a legjobb fény érdekében. Ez egy összeszokott profi csapat, akik gyakran már évek óta ismerik egymást.

07:30 – Megmentett a Nutella és társai

Amikor fél nyolc körül kialszik a lámpák narancssárga fénye, eljön az én időm – a reggeli ideje! Egy titkos tipp mindenkinek, aki egy pillanatra el akarja hagyni a Szent Márk tért: irány a Hotel Danieli mögötti sikátorba, a Venice Pékség. Egy eszpresszó és egy croissant (pisztáciatöltelékkel, lekvárral vagy Nutellával: – ez egyszerűen elengedhetetlen!) csodákat tesz a reggeli hideg ellen.

Kirándulás Buranoba: színes házak, színes maszkok

Keddenként mindig oda vonz minket Burano. Amikor süt a nap, a színes homlokzatok és a jelmezek versengenek egymással a ragyogásban. Mi a szép Buranoban? Az, hogy nem lehet eltévedni. Csak követni kell a maszkosokat, akik többnyire a fotósokkal együtt érkeznek a vaporettóval. Olyan, mint egy színes népvándorlás a vízen.

A rendszerek harca: profik kontra mobiltelefonok

Visszatérve Velencébe, nappal nehéz a helyzet. A „probléma“ nem a maszkok, hanem a tízezer mobiltelefonos fotós.

A profi: Két méterre áll, ráközelít, és egy rendkívül sima képet hoz létre Bokeh (Háttér-elmosódás), majd kivágja a maszkot.
A mobiltelefon-rajongó: 50 centiméterre közelít, kihasználja a széles látószöget, és a végén nem csak a maszkot, hanem három másik turista hátizsákjait is megjeleníti a kijelzőn.

A titkos tipp: Scala Contarini del Bovolo

A kék órától a szelfi-őrületig

Bármelyik fotós, aki komolyan veszi a karnevál Velencében való munkáját, ismeri a Szent Grált: a Kék óra. Reggel hat és hét óra között pontosan 20 perc áll rendelkezésre, amikor a fény varázslatos kékbe borítja a várost. Este, naplemente után ugyanez a helyzet – 20 perc tiszta eufória, és aztán?

Amikor elszabadul a „szelfi-lavina“

Reggel nyolc óra után a nyugalom hirtelen véget ér. A napközbeni kirándulók áradatként özönlenek a Szent Márk térre. Ezt természetesen a maszkosok is tudják: azért vannak itt, hogy lássák, csodálják és lefényképezzék őket. De számunkra, ambiciózus fotósoknak, most kezdődik a „szünetidő“.

Mi a probléma? Minden pompás maszk körül azonnal turisták tömege gyűlik össze. Egy tiszta fotó, zavaró fejek nélkül a háttérben? Felejtsd el! A szelfik korában folyamatosan valaki beékelődik a maszkok közé, vigyorog a okostelefonjába, vagy ismerősei fotózzák le. Egy fotós számára, aki kizárólag a jelmezre akar összpontosítani, ez teljesen elrontja a hangulatot.

A titkos tipp: a boldogsághoz vezető csigalépcső

Szerencsére azonban Velenceben még mindig vannak olyan helyek, amelyek távol esnek a nagy nyüzsgéstől, és amelyek mind a maszkviselők, mind a fotósok körében igazi népszerű helyszínekként számítanak: a Scala Contarini del Bovolo.

Ez a történelmi csigalépcső egy építészeti gyöngyszem és tökéletes színpad. A különlegessége:

Nincs rögzített időbeosztás: Nincs hivatalos időpont. Egyszerűen csak úgy sétál az ember – néha szerencséje van, néha kevésbé.
Az építészet és a maszk találkozása: A lépcső árkádjai ideális hátteret biztosítanak. Néha minden egyes boltív alatt egy-egy maszk áll és pózol, néha pedig csak kettő vagy három.

Akármennyien is vannak éppen ott: a látvány lenyűgöző, és mindenképpen megéri megnézni. Ez az a hely, ahol még mindig megtalálható a nyugalom, és ahol a velencei jelmezek szépségét önarckép-bot nélkül is megörökíthetjük. Igazi népszerű hely azok számára, akik valami különlegeset keresnek!

A varázslatos záróesemény a San Giorgio Maggiore-szigeten

Ha 16:30 körül jár az idő, itt jön a titkos tipp az igazán szép képekhez: a 2-es számú vaporetto-járaton át a San Giorgio Maggiore. Ott a maszkok háttal a lagúnának állnak fel. Az eredmény? A maszk teljesen szabadon áll Velence grandiózus látképének előterében – a Dózse-palotával és a harangtornyóval a háttérben. Mivel a nap nyugaton nyugszik, finoman villantunk, hogy az arcok ragyogjanak. Kicsit giccses? Talán. Gyönyörű? Abszolút!

18:00 – Amikor leereszkedik a függöny

Alig tűnik el a nap, a város hirtelen kiürül. 19:00-tól a Szent Márk téren „halott csend“ uralkodik. Az utolsó maszkosok visszavonulnak a Café Florian vissza, és mi, fotósok, elvonulunk a szobáinkba, hogy átnézzük a nap zsákmányát: A jókat a csészébe, a rosszakat a tálkába.

Egyébként: Minden fotós kézikönyvben ez áll: „Egy jó fotós csak minden 500. képet mutat meg.“ – vallja be a karneváli fotósok királya Matthias Wassermann, hogy a velencei karneválon töltött 14 nap után körülbelül 16 000 fényképet visz haza.

Csütörtökönként: „Osztálytalálkozó“ a pompás lépcsőn

Ha az ember azt hiszi, hogy a Szent Márk téren már mindent látott, akkor eljön a csütörtök. A cél: a templom hatalmas lépcsősor Santa Maria della Salute.

Itt kerül megrendezésre a maszkosok nem hivatalos éves közgyűlése. Ez a karnevál „látni és látszani“ pillanata. Aki neves és elismert (vagy mindkettőt szívesen megkapná), felöltözik a legszebb ruhájába, és felmegy a lépcsőkre. Ez a jelenet a Santa Maria della Salute lépcsőjén legendás – ez gyakorlatilag Velence „vörös szőnyege“, csak több selyemmel és kevesebb nyugalommal.

Olasz életöröm – hangosan tálalva

Velence Olaszország, és Olaszország… nos, ritkán csendes! Míg a maszkosok némán és méltóságteljesen pózolnak, a környék egy csodálatosan hangos látványosság. Hogy egyáltalán elkészülhessen egy csoportkép, és ne csak 200 fotós háta legyen látható, a városi személyzet határozottan közbelép: Széttárt karokkal és nagyon határozott olasz szavakkal három-négy méterrel hátrébb szorítják a fotósok tömegét. Egy kis „állatsidító-munka“ itt egyszerűen hozzátartozik a dologhoz, hogy helyet teremtsenek a színek pompájának!

Így jutsz el a látványos eseményre

Ez az esemény a karneváli időszak alatt mindössze kétszer kerül megrendezésre (mindig csütörtökön), és feltétlenül meg kell őrizned a memóriakártyádon.

Az út: Teljesen nyugodtan! A megállótól San Marco Vallaresso akkor vedd a 1-es vonal.
Időtartam: Csak egy megálló, körülbelül két percnyi út a Canal Grande-on át.
Időzítés: 10:00-tól érkeznek az első maszkosok. Minden 12 percenként kikötő vaporettóval egyre többen gyűlnek össze a lépcsőn.
A csúcspont: 11 óra körül a lépcsőház a legzsúfoltabb – itt az ideje a nagy csoportképnek! Ezután a tömeg ugyanolyan lassan és elegánsan oszlik szét, ahogyan összegyűlt.

Egy fotós tipikus „harci ruhája“

Aki azt hiszi, hogy a velencei karneválon csak selyem- és bársony-maszkokat lehet megcsodálni, az nem ismeri a „Hobbifotós különleges egység“ még nem láttam.

A fotóipar dörzsöli a kezét – a reklámkampányuk remekül bevált. Aki ma a velencei karneválon számít valamit, az egy kisautó árának megfelelő értékű felszerelést visel a mellén. 10 000 euró az egész felszerelésért? Semmi gond. És ebbe gyakran még a vakut sem számolják bele!

A modern lovagi páncél

A mai ambiciózus fotós inkább egy elitkatonára hasonlít, mint egy turistára. A szokásos felszerelés:

Két kameraház: Végül is senki sem akar időt pazarolni az objektívcserére, miközben a barokk ruhás grófnő éppen olyan szépen mosolyog.
A „szent páros“: Egy 24–70 mm-es széles látószögű zoom a Dózse-palota pompájának megörökítéséhez, és egy 70–200 mm-es teleobjektív, hogy mélyen a szemükbe nézhessünk a velencei galamboknak.

„Ciao, ciao“ – De kérlek, rendszeresen!

Mivel ez az egész üveg- és fémpompa jókora súlyt jelent, egy egyszerű vállpánt már régóta nem elegendő. Egy ismerősöm tökéletesítette a megoldást: egy kifinomult rögzítőrendszert visel közvetlenül a hátizsák pántjain.

Miért ez a fáradság? Egyszerű: a tökéletes perspektíva érdekében egy profinak néha le is kell térdelnie. E speciális rögzítők nélkül a bal és jobb oldali kamerák inga módjára a velencei földre zuhannának. „Ciao, Ciao“, drága felszerelés!

Következtetés: A művészet és a harci bevetés között

Ahogy így nézem, ahogy a kollégák „beöltöznek“ a felszerelésükbe, szinte egy katonai harci bevetésre emlékeztet. Valójában csak az arcukra felvitt álcázófesték hiányzik – bár az valószínűleg egyáltalán nem tűnne fel a csillogó maszkok között.

Az ember elgondolkodik: ez még hobbi, vagy már logisztikai bravúr? Egy dolog biztos: a fotók fantasztikusak lesznek – és ezen a napon biztosan kihagyhatjuk az edzőtermi edzést!